Némi könyvtári tartozásért mégsem szerettem volna beperelni a barátomat. Persze nem igazi haver volt, csak gyermekkori, piros, átlátszó, műanyag vízipisztollyal egymásra lövöldözős, de azért ez is nyomott a latban. Legalább egy telefonhívást megérdemelt. Zolika mamája és az én anyám a játszótéren…

Tizenéves voltam, vagy talán annyi se, az ágyból figyeltem, ahogy hátrafésült, ezüstös haján lecsurgott a fény, miközben selyem bokszeralsóban, atlétatrikóban, szőrösen és némán kanalazta a kefirjét. Az étkezőfülkében volt az ágyam és az asztalom, a szomszédos konyhával csupán ajtónyílás kötötte…

Ötvennégy négyzetméteres lakásban nőttem fel, volt benne egy nagyszoba, ez volt szüleim hálószobája és a vendégek fogadására szolgáló nappali, benne anyám büszkeségével, a koloniál szekrénysorral, aztán egy kisszoba, amelyet az ingatlanosok félszobának neveznek, ez volt a nővéremé, én pedig a konyha…

Rettenetesen zavartak a csonkolt emberek, jelenlétükben úgy tettem, mintha nem látnám a kéz, a láb, esetleg az ujjak hiányát, de ha ilyen emberrel beszéltem, a tekintetem előbb-utóbb oda tévedt arra a bizonyos fogyatékosságra, a tapintatot legyőzte a kíváncsiság, és máris láttam, hogy a másik…

Hajlamos voltam azt hinni, hogy nem szeret, pedig csak arról szólt a mese, hogy nem én voltam az első a szívében. Gyermekként az ilyesmit nehéz megemésztened, betonként fekszi meg a gyomrod, téglaporként tapad reggeli, izzadt homlokodra. Tapadt, tapadt, dörzsöltem évekig, de nem jött le, pedig ott…

Bronzszínűre festett haja lebegett a menetszélben, utoljára talán a Szigetközben érezte ezt, a néptelen utakon kerékpárját tekerve. Akkoriban az égen csak felhőket látott, később elvétve bombázó repülőket, és kinevette volna azt, aki olyasmit mond, hogy valaha is átszeli az óceánt. Hetven után ezt…

Akkor éreztem azt, hogy igazán szeret, amikor felemelt, magasan a feje fölé, az ötágú csillár búrái közé. A világ tetején kacagtam, rúgkapáltam, közben kicsi térdemmel kiütöttem a fogát. Többé nem játszott velem. Emlékszem a bágyadt, sárga fényre, tizenéves voltam, vagy talán annyi se, az ágyból…