Némi könyvtári tartozásért mégsem szerettem volna beperelni a barátomat. Persze nem igazi haver volt, csak gyermekkori, piros, átlátszó, műanyag vízipisztollyal egymásra lövöldözős, de azért ez is nyomott a latban. Legalább egy telefonhívást megérdemelt. Zolika mamája és az én anyám a játszótéren…

Tizenéves voltam, vagy talán annyi se, az ágyból figyeltem, ahogy hátrafésült, ezüstös haján lecsurgott a fény, miközben selyem bokszeralsóban, atlétatrikóban, szőrösen és némán kanalazta a kefirjét. Az étkezőfülkében volt az ágyam és az asztalom, a szomszédos konyhával csupán ajtónyílás kötötte…

Ötvennégy négyzetméteres lakásban nőttem fel, volt benne egy nagyszoba, ez volt szüleim hálószobája és a vendégek fogadására szolgáló nappali, benne anyám büszkeségével, a koloniál szekrénysorral, aztán egy kisszoba, amelyet az ingatlanosok félszobának neveznek, ez volt a nővéremé, én pedig a konyha…

A kerítésre támaszkodva nézett, arcán döbbenet és rosszallás elegyével, úgy helyezkedett, hogy a diófa árnyéka rávetüljön, ami a délutáni harminc fokban bölcs előrelátásról tanúskodott, kapkodta a virágillatú levegőt, görcsösen markolta a feszesre húzott drótfonatot. Vélhetően kimerítette a rövid…

- Annuskám, beszélgessünk az irodalomról – mondta a Hazafias Népfront megyei elnökasszonyának, miközben rongybabaszerű lazasággal behajtogatta magát a látogatóknak fenntartott székbe, és feldobta a lábát az asztalra. Volt mit csodálnia a lakkcipő bőrtalpán túl az elnöknőnek, Csikós Laci ugyanis…

Amikor utoljára találkoztunk, a hajának egy része a fotelon maradt. Furcsa, különös barátság volt ez, őt kirúgták, és én mentem a helyébe. Pár évvel a nyugdíjazása előtt menesztették, lényegében azért, mert alkesz volt, és nem törődött semmivel. Ahogy előtte húsz-harminc éven át se, de ekkor…

  A nyomozást Szaszi néni, a ruhatáros vezette, olyan öntudatos komisszárként szegődve a bűnös nyomába, hogy láttára a „kékfényes” Szabó László is elégedetten tolta volna feljebb a szemüvegét. Mivel a gyanú árnyéka részben rám vetült, rettegésemben félelmetes vécékefét vizionáltam a markába,…

Amikor először találkoztunk megijedtem tőle, nagyobb volt azoknál a szekrényeknél, amelyeket öreganyámnál láttam gyermekkoromban, valódi, tömörfából készült nehéz ajtajuk úgy záródott a ruhaneműkre, mint valami régimódi, méltóságteljes páncélszekrény, amikor a könyökvédős hivatalnokok áhítattól,…

Tenyeremben szorongattam a tizenöt forint ötven fillért, a pénzérmék apró, gyűrődésszerű ráncokat rajzoltak a markomba, ezek csak órákkal később, a hosszúra nyúlt fürdőzés során tűntek el, helyet adva a szétázott bőr fehérlő ráncainak. A kasszánál kiderült, hogy a nyalóka, helyesebben „A nyalóka”…