Győry Domonkos blogja

Idegensajtolva

Idegensajtolva

Anyácska jogi bomba

2020. február 15. - Győry Domonkos

night-flight-2307018_1920.jpgBronzszínűre festett haja lebegett a menetszélben, utoljára talán a Szigetközben érezte ezt, a néptelen utakon kerékpárját tekerve. Akkoriban az égen csak felhőket látott, később elvétve bombázó repülőket, és kinevette volna azt, aki olyasmit mond, hogy valaha is átszeli az óceánt. Hetven után ezt is megérte, rákészült, bő, laza ruhákat választott, kondicipőt húzott a nagy útra, és amikor megérkezett Torontóba, papírjait szorongatva, egy kukkot se értett abból, amit kérdeztek tőle a határőrök, vagy kicsodák, pakisztáni, vietnami és egyéb, büszke arcok, könyékig sárga gumikesztyűben, arcukon szabványos mosollyal meredtek a tört németséggel próbálkozó magyarra. Aztán megszeppenten üldögélt egy órácskát azon a széken, amire rámutattak, majd újra repült, most egészen kis magasságban: két nagydarab egyenruhás karolta kétfelől, talpa alig súrolta a földet, izzadva futottak vele kifelé, csomagjait is maguk után rángatva.

Odakünn, a torontói reptér érkezési oldalán lánya, sógora, unokája várta, közülük a sógor volt a kulcsszereplő, Kanadában született, angolul gondolkodott és álmodott, és a kedves, kisfiús mosolyú, nagydarab menedzser, aki ha magyarul beszélt, kedvesen ütődött benyomást keltett, anyanyelvén viszont maga volt a megtestesült rámenősség, ahogy ez dukált egy belevaló üzletembertől. Bizony, ő volt az, aki a hosszúra nyúlt várakozás után megkérdezte az egyik hivatalnokot, hogy hol késlekedik az anyósa, majd miután megtudta, hogy „kekeckednek vele”, közölte, két perce van az illetékeseknek anyácskát a várakozó rokonság ölelő karjaiba applikálni, mert ha nem, akkor hívja az ügyvédjét, és szarrá pereli a repülőteret. Ezt követően beindult az eseménylánc, a százhúsz másodperc elegendőnek bizonyult arra, hogy a felelős hivatalnok felmérje, nincsen jogi alapja a vízummal és minden egyéb szükséges kellékkel rendelkező nénikét várakoztatni, és annyira komolyan vették sógor ultimátumát, hogy mintegy ketyegő jogi bomba tűzszerészei, a szélvész sebességével tettek eleget a sógor kérésének.

Miről is jutott eszembe? A minap Ausztráliából érkezett csomagom, a postás bedobta az értesítést, szomorúan olvastam rajta, hogy háromezerötszáz vámkezelési és ötezer áfa fizetési kötelezettség terhel, majd másnap szépen sorba álltam a postán, ahol nem találták a csomagot. A hivatalvezető végül kiderítette, hogy azt bizony elfelejtette a kézbesítő leadni náluk, visszavitte a depóba, szíveskedjek másnap ismét beállni a sor végére. Panaszt is tettem, korrekten felvették a jegyzőkönyvet, mindenki udvarias volt, de senki nem mondta, hogy elnézést. Minden bizonnyal, majd kapok egy levelet, abban biztosan benne lesz, hogy „tévesen visszavitelre került” a cucc, és ennyi. Semmi soron kívüli kézbesítés, semmi kártérítés, homlokcsók, borogatás, szimplahamburger, akármi, az én bajom, hogy megint le kell lépnem a munkahelyemről, hogy zárásig odaérjek, és az én bajom, hogy ismét be kell állnom a harákoló és tüsszögő sorba, velük harákolni és tüsszögni, és közben izgulni, hogy most talán lesz csomagom, és fizethetek.

Szóval, azt hiszem, hogy nem kell ide nagy szavakat használni, jogállamról, jogbiztonságról, korrektségről beszélni: elegendő annyi, ha valaki csúnyán eltol valamit, legalább futva igyekezzen rendbe hozni azt. Persze, ehhez lehetséges, hogy kanadai sógorom negyvenhetes cipőjét, és ügyvédjét is rendszeresíteni kellene…

 

Image by Danilo Bueno from Pixabay 

A bejegyzés trackback címe:

https://idegensajtolva.blog.hu/api/trackback/id/tr9015475628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása