füstölt partizánsajt

Idegensajtolva

Retro

2019. augusztus 24. - Győry Domonkos

time-2743994_640.jpgTenyeremben szorongattam a tizenöt forint ötven fillért, a pénzérmék apró, gyűrődésszerű ráncokat rajzoltak a markomba, ezek csak órákkal később, a hosszúra nyúlt fürdőzés során tűntek el, helyet adva a szétázott bőr fehérlő ráncainak.

A kasszánál kiderült, hogy a nyalóka, helyesebben „A nyalóka” ára időközben változott, már tizenhét forintot kóstál, így dermedten álltam a pénztár előtt, talán még most, negyvenöt évvel később is ott állnék, pedig a bolt helyén már százforintos üzlet működik, ahol szinte semmit nem lehet száz forintért venni, talán gyufát, vagy ilyesmit. Aztán egy férfi, aki előttem fizetett és éppen a táskájába pakolászott, odafordult az eladóhoz, és bárminemű megjegyzés nélkül kifizette a különbözetet. Képtelen vagyok felidézni, megköszöntem-e?

Szégyentől lángoló füllel botorkáltam az utcára, szorongattam a kincset, amely az élesre nyalható, színes, üvegszerű cukormáz-nyalókákkal ellentétben kerek volt, talán öt hat centiméter átmérőjű, rózsaszín és kék szegéllyel, a kör közepén valamilyen, már felidézhetetlen ábrával, talán egy karcsú virággal. Kemény volt, de kis nyalakodás után a széléről körbe rágva puhákat lehetett harapni belőle, édesnek savanyú, savanyúnak édes, azaz maga a csoda. De úgy, önmagában, celofán csomagolásában is csodálatos, elbűvölő játék, olyan büszkén hordoztam, mint téeszelnök helyettes nagybácsikám a templomi körmenetben a felleget, lassan haladtam hazafelé, és aztán megláttam a nőt, aki a négyemeletes salakblokkos házunk mellett futó úttest közepén feküdt.

Nejlon otthonka volt rajta, a hetvenes évekbeli szocialista származék, amiben a vidéki háziasszonyok egyszerűbbjei az otthoni munkát végezték. Egy forró étolajcsepptől is kráterszerű lyuk keletkezett rajta. Tudom, anyámnak is volt néhány belőle. Papucsa szintén tucattermék, az egyik a lábán, a másik méterekre tőle, hason feküdt, mozdulatlanul, mezítelen, kérges sarka időről-időre rándult egyet. Néztem-néztem, ahogy sokan mások is, kisebb tömeg gyűlt az elgázolt nő köré, aztán anyám lekiabált a második emeleti ablakunkból, hogy azonnal menjek fel, és ekkor a tömeg már engem is nézett, én pedig szaladni kezdtem, nem tudtam akkor még, hogy mályva színűnek nevezik azt festéket, ami a lépcsőház falát borította, a korlátról persze nem volt kétségem, hogy fekete, csak a rajta lévő bütykök és dudorok töltöttek el félelemmel, fogalmam sem volt róla, hogy ezek a betegesnek, gonosznak tűnő jelenségek a megfolyott zománcfesték nyomai. Az egész napból a legerősebb emlékem a rohanás, és az összemosódó különös színek. Később a fürdőkádban remegtem, sirattam a nyalókát, amelyet elveszítettem, és amit az ostoba, bámész tömeg valószínűleg beletaposott a fűbe. Anyának nem mertem megmondani.

 

Fotó: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://idegensajtolva.blog.hu/api/trackback/id/tr1615023292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.