füstölt partizánsajt

Idegensajtolva

Annuska kenyere

2020. május 20. - Győry Domonkos

boka-pistol-4150567_1920.jpgNémi könyvtári tartozásért mégsem szerettem volna beperelni a barátomat. Persze nem igazi haver volt, csak gyermekkori, piros, átlátszó, műanyag vízipisztollyal egymásra lövöldözős, de azért ez is nyomott a latban. Legalább egy telefonhívást megérdemelt.

Zolika mamája és az én anyám a játszótéren ismerkedtek össze, innét származott csaknem valamennyi barátnője, akik szívesen feljöttek a salakbeton négyemeletes ház második szintjén lévő ötvennégy négyzetméteres, puritán lakásba, bedobni egy „szürkebarátot”, elmajszolni néhány paprikásszalámis szendvicset. Ez a csípős vastagkolbász akkoriban hiánycikként számontartott csemege volt, de a mama mestere volt a „pult alóli” termékek beszerzésének, legyen az élelmiszer, selyemgarbó, vagy az akkoriban divatos műszőr női sapka, amelynek viselői, mint királynők trécseltek az enyhe hóesésben, szánkózó gyerekeikre figyelve.

Később anyám belefáradt, hogy ezek a kapcsolatok a viszonzatlan szíveslátásra épültek, így egy idő után már csak a kotyogót tette fel a tűzhelyre, persze, azért jó minőségű kévét főzött azzal is, a legjobbat, amit a sarki Közértben kapható termékekből lehetett. De ez már nem volt igazi vonzerő. Így a barátnők elmaradtak, de mi, a játszótéri lurkók továbbra is együtt randalíroztunk a házak közötti, gyéren parkosított részeken.

Zolika, az egyik ilyen elmaradt barátnő nálam pár évvel idősebb fia gyakorta felcsöngetett hozzánk. Szép, egyenes tartású gyerek volt, mondhatni nagyfiú, igen kellemesen csengő hanggal, talán vele született udvariassággal, mert otthonról mégse hozhatta, katonaként szolgáló apja köszönni se szokott, édesanyja pedig, aki gyermekszemmel csak egy vékony, izmos, fekete nő volt, mindig harsányan viselkedett. Röhögve mesélte anyámnak, hogy a fia egyik idősebb, talán tizennyolc éves sporttársa ajánlatot tett neki, amire ő megfogta a srác homlokát, úgy kérdezte, hogy ugyan már, lázas vagy-e kicsi fiam? Nagyon élvezte a történet, sokszor hallottam miközben játékot mímelve füleltem, és aztán törtem a fejem, mi lehetett az a bizonyos ajánlat, amihez be kellett lázasodnia az embernek?

Zolika sokszor, még nagykamaszként is eljött hozzánk, és ellenállhatatlanul finom modorával kedvesen megkérte anyámat, hogy csináljon neki zsíros kenyeret. A rokonságban Annuskának becézett fiatalasszony szívesen megetette, mivel stílusával közel férkőzött a szívéhez, de egyébként is olyan, sokat gürcölő, de jól gazdálkodó szigetközi családban nőtt fel, ahol mindig jutott jó falat a betérőknek, a zsíros kenyérnek pedig különleges hagyománya volt a hétköznapokban, talán azért, hogy rá ne unjanak a sok-sok húsra. Nyaralási emlékeim közül felragyog, amint a nagymamám hóna alatt hatalmas veknivel megjött a kicsi boltból, aztán a kés hegyével keresztet rajzolt a kenyér lapos felére, majd megszegte, hatalmas karéjt kanyarítva. Aztán a piros bödönben márványosan fehérlő házi zsír felszínébe vésett barázdát egy laza, nagyvonalú mozdulattal, és pillanatokon belül elkészült gyermekkorom legegyszerűbb és legfenségesebb eledele.

Zolika nálunk persze nem azt a jóféle házi zsírt kapta, mi a boltból szereztük be a téglalap formájúra préselt vagy öntött, kicsit furcsa szagú anyagot, azonban anyám esténként hajlamos volt bő, fokhagymás zsiradékban pecsenyét sütni a családnak, és a megmaradt, barnásra színeződött, imitt-amott húsdarabokat tartalmazó matéria igazán fölséges volt, sózni se kellett. Anyám kente-kente Zolikának a kenyereket, Zolika pedig hálásan ette és ette, amíg egyszer magával nem hozott egy kétkilós lisztes zacskóba tömött nagy adag cserebogarat. Élelmes gyerek volt, akkoriban pénzt adtak a kitinért a patikában, tehát gyűjtötte, közben viszont megéhezett, és nem számolt azzal, hogy anyám irtózik a rovaroktól, sőt azt is rovására írta, hogy kezet se mosott.

Így aztán jó modor ide vagy oda, Zolika bekerült abba a folyamatosan szélesedő személyi körbe, akiket anyám nem engedett be a lakásunkba, aminek elbírálásához folytonossá vált a lábujjhegyen való lopakodás, hallgatózás, leskelődés.

Tett néhány próbát később még a srác, nagy szemével vágyakozva figyelte az ajtó kitekintő optikájának apró villanását, alighanem ismerte már a dörgést, nézte-nézte, olyan mindentudó komolysággal, aminek kamaszgyerek szemébe nem is szabadna beleköltöznie, aztán pár perc után feladata, mígnem végleg letett a kísérletezésről.

 – Pedig nagyon éhes lehetett – bánkódott anyám utólag, felidézve, hogy az exbarátnő mekkora pofont adott a fiának, amikor az éjjel felkelt, és megette a másnapi iskolai uzsonnájának szánt májkrémet. Talán még el is pityeredett az emlék hatására, aztán elkezdte egy nagy ovális tálra gyártani a nekem szánt zsíroskenyereket, kicsit lilás árnyalatú újhagymával a tetején, ahogyan szerettem.

Zolika tizenöt évvel később is a régi lakásukban lakott, a név és a lakcím azonosságából szúrtam ki, hogy ő az egyik renitens, aki ezeregy emlékeztetőre és dörgedelmes fenyegető levélre fittyet hányva, magánál tartotta a könyvtári könyveket. Felhívtam telefonon, emlékeztettem, hogy honnét ismerem, és felajánlottam, még büntetést se kell fizetnie, csak hozza vissza, amivel tartozik.

A hangja ugyanolyan udvarias volt mint régen, egy szóval se utalt a gyermekkori emlékeinkre, viszont egy falusi kántortanító stílusában, lágyan és intelligensen elmagyarázta, hogy azok a könyvek márpedig örökre nála maradnak, mert neki bizony káeftéje van, és ezen túl semmi bejelentett, fellelhető vagy nevén nevezhető vagyona nincsen, szóval ne is álmodjak fizetési letiltás, vagy bármi hasonló kísérlet sikeréről.

És mondta Zolika, mondta-mondta, nagyon rutinosan, közben úgy éreztem, hogy ez a szöveg egy olyan mantra, amely üzleti sikerének és boldogulásának egyik alapja.

Akkoriban jogot hallgattam a szegedi egyetem levelező tagozatán, és a joghallgatókról tudni való, hogy isznak, mint a kefekötő, és nagy szakértői a vitás kérdéseknek. Mindenre kész válasszal rendelkeznek, ha alkotmányjogi eszmefuttatásaik közepette éppen ráérnek.

Így magam is felvettem az ő stílusát, és felvilágosítottam, hogy arról bizony elfelejtkezett, a káeftéje üzletrészére is kérhetek végrehajtást, és talán mégse kellene bedöntenie a vállalkozását két zsebszótár és három útikalauz jogellenes birtokolása érdekében.

Be se fejezhettem, már letette a telefonkagylót, másnap reggel viszont különös batyuként ráncolódott a könyvtár küszöbén egy vékony, fehér nejlon reklámtáska, benne a könyvekkel, amelyek első pillantásra zsíroskenyér szeleteknek tűntek.

Fotó: Marjolein van Zonneveld képe a Pixabay -en.

  • Add to Phrasebook
    • No word lists for Hungarian -> Hungarian...
    • Create a new word list...
  • Copy
  • Add to Phrasebook
    • No word lists for Hungarian -> Hungarian...
    • Create a new word list...
  • Copy

A bejegyzés trackback címe:

https://idegensajtolva.blog.hu/api/trackback/id/tr3615710160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.